A parajdi sóról általában

 

A só fontosságát ösidőktől fogva legendák, szokások és mondák rögzitették .

Minnél hátrább lépünk az időben, az emberi civilizáció kezdetei felé, a só annál ritkább és értékesebb terméknek bizonyult.

Mint csereárú és fizetőeszköz, ma is találkozunk vele egyes primitiv Afrikai és Ázsiai népeknél.Etiópiában egy Mária Terézia tallér 30 sókavicsot ért. Malajéziában, Szumátra szigetén a bennszülöttek nem ismerték a pénz értékét, egy munkanap 30 gramm sót ért.A beduinok a sivatagban sószövetséget kötnek ma is, egymás szájába sóval hintett kenyeret tesznek.

A tengeri só lepárlási és száritási módszerét már a régi kinai , indiai és egyiptomi civilizációk is ismerték, utánuk átvették a rómaiak és a görögök is.

A legrégebbi dokumentum ami a sót illeti egy kinai krónika i.e 2000ből, ami a sókitermelés módozatát irja le. Az ősi Kinában egyébként a sónak morbid jellege is volt.az öngyilkosok többsége a sóhoz folyamodott, a végzetes adag félkiló volt.

A só mint fontos alkotóelem, az egyiptomi mumiabalzsamozás receptjében is szerepelt.

Herodotosz megemliti hogy a sóbányászatot, a római birodalom 4. királya , Ancus Marcius szervezte meg, és ő vezette be a sóadót is.A görög orvos , Dioscorides leirja a tengerviz lepárlásából nyert sót, és az erre alkalmas helyekt is megemliti Ciprus szigetén,Sziciliában és Frigiában.

A középkorban keletkezett sóval kapcsolatos tanácsok,babonák:

“Mindig legyen az asztalodon a fűszer a kősó.Űzi a mérget, az izetlent teszi jó zamatossá.Hogyha a só kimarad,hát nincs aromája a húsnak, ámde a sok só rontja a látást, a férfierőt is. És ha a só túlzott, felléphet a rűh:vakarózhatsz!”

Köztudott egy másik középkori babona is a kiömlött só viszályt, veszekedést eredményez.Szintén egy régi hiedelem:balszerencs ellen szórja az ember a sót a háta mögé.

A történelem folyamán szóösszetételek és kifejezések alakultak ki, melyek a só közvetlen vagy közvetett tulajdonságaira utalnak:”nehéz mint a só”, „ élet sója”, „atikaisó”, „mehetsz a sóhivatalba”, stb.

A kősó Erdély és ezenbelül a Sóvidék legnagyobb és legértékesebb ásványkincse,nevet adott egy tájegységnek és jogot, megélhetést biztositott sok száz éven át a vidék lakosságának.

 

Forrás:Horváth István

“A Székely Sóbányászat rövid története”